Guerrillas-Sz.A.R. Feszt 2010

Egy koncert, amit megmentettünk…

...avagy Guerrillas a Sz.A.R. Feszten!

Sajnos mikor kiderült, hogy nem nyertek a pályázaton a szervezők, rögtön aggodalom is keletkezett. Az én részemről annyira nem volt para, mivel már nem vagyok benne, de sajnáltam, hogy elmarad a három főzenekar (Insane, Neck Sprain, Blind Myself). A Guerrillast is le akarták mondani, hiszen be kellett húzni a gatya szíjat. Ekkor jött az ötlet, hogy mentsük meg a zenekart és a koncertet, hiszen egy részt jó barátaink, másrészt ismerkedjenek velük a közönség soraiban lévő srácok és lányok. Gyors telefonálgatás, e-mail váltás és sikeresen összejött a dolog.
Röviden ennyi lenne az előzménye a történetnek. Persze azért nem volt ilyen könnyű, mert már variálás és csere volt a programba, de befért a Guerrillas.
Szombat este 22,00 volt az időpont. A srácokkal megbeszéltük, hogy délután felé érjenek ide és egy kis bogrács partyt csapunk előtte. Annyiban változott, hogy nem nálunk lett az ebéd, hanem kint a fesztiválon. Jó magyar birkapörkölt volt a kaja (plusz házi erős, Előd kérésének megfelelve:)). Mint megtudtam ízlett a srácoknak, szóval kezdődhet a nap!


Előddel mivel nagyon ritkán találkozunk váltottunk pár szót a backstageban, aminek nagyon örültem, hisz rendes és jó fej srác, csak úgy, mint a többiek a zenekarban.
Emlékszem az első Guerrillas koncertemre még Kiskunfélegyházán, ahol voltunk körülbelül 20-an, már akkor is megjegyeztem, hogy ez kurva jó és nagyon jó fejek.
Jenci helyett most más ült a doboknál, mint megtudtam, most vették ki a csavarjait a lábából (autóbaleset), így egy Norbi nevű srác dobolt. Örültem, hogy vele is megismerkedhettem.
Na de térjünk a lényegre. Gyors felpakolás, soundcheck és kezdődhet a buli. Kíváncsi voltam, hogy majd milyen lesz a nézőtéren a hangulat, de panasz nem volt. Összegyűltek jó páran és mozogtak is. Szemmel láthatóan (meg a koncert után ki is derült), élvezték Sergo-ék is a koncertet, meg a hangulatot, ami alatta volt. A közönség soraiban pár szerencsés gazdagabbak lehettek egy cd-vel is, amit koncert közben dobálgattak befelé.


A Bring them Down, Start the fight kettőssel kezdődő show, megadta a löketet, nem volt egy perc felesleg sem.Persze nem hiányozhatott a közönség énekeltetés is, gyorsan betanulta mindenki, hogy: „together, forever, stronger”. 45 perc volt a játékidő, amit ki is használtak a srácok, majd a visszatapsnál (ennek kurvára örültem), jött egy feldolgozás (ennek meg még jobban). A cover nem más volt, mint az Agnostic Front klasszikus Gotta go. Teljes megőrülés a végére!Ha külsős szemmel nézem a koncertet 10/10-es volt. Nagyon örülök neki, hogy sikerült megmenteni a bulit.

A setlist:
Intro
1.    Bring them down
2.    Start the fight
3.    For those like us
4.    Undone
5.    Sickness
6.    Nenaviju
7.    Together,forever, stronger
8.    Full force
9.    Guerrilla Spirit
10.    Time will tell
Ráadás:
Agnostic Front-Gotta go cover

Koncert után még egy kis party és beszélgetés zajlott, mindvégig remek hangulattal. Köszi, a segítséget a Sz.A.R. Feszt szervezők közül: Lecsónak, Blokknak és Bajusz Sanyinak! Röviden ennyi lett volna a Concertphotos.hu által szervezett koncert lényege. Köszi, a többiek nevében is, aki részt vett rajta!!
Fotók és videók a szokásos helyen!

Csiga

 

 

 

Find us on Facebook