Billog

Zahorán Csaba válaszait olvashatjátok:

 

Három év után új anyaggal jelentkezett a zenekarod, a Billog. Lehet mondani, hogy három év termése van a Till Death Do Us Part lemezben?

 

Így igaz. Sőt, még több is van benne, hiszen néhány nóta már 2005-2006 környékén elkezdett körvonalazódni a fejemben. De igaz ami igaz, a dalok az Angliában eltöltött 3 év alatt nyerték el végső formájukat. Valamint a hazalátogatásaim alkalmával mindig összeültünk Tamással (Laczkó Tamás - dob/gitár) jammelni, összepakolni az ötleteket, témákat. Aztán ahogy hazaköltöztem tavaly szeptemberben, onnantól lehet számítani az igazán komoly melót, hiszen volt, hogy 1-2 korábbi úgymond végleges nótához is hozzányúltunk. Rengeteget próbáltunk, illetve csináltunk egy pre-production demót a lemezfelvétel előtt, amit végül decemberben kezdtünk meg, a végső keverés pedig március elején zajlott.

Milyen különbségeket tudnál felhozni a mostani lemez és mondjuk a legutóbbi To Leave a Place I Used To Call Home között? Ahogy hallgatom, nyilván sokkal tökösebb és érettebb lett a zene, szerintem…

 

Elsősorban az a legfőbb különbség, hogy teljesen más emberek részvételével készült, illetve az „csak” egy dal volt, a QVA Projekt részeként. Örülök, ha így látod, szerintem is elég egyértelmű a váltás, de mi jobban szeretjük ezt a lemezt a Szívszakadás folytatásaként aposztrofálni, például az anyag elkészültének körülményei miatt is.

 

Az összes Billog kiadvány elérhető a zenekar myspace oldaláról.Biztos unod a kérdést, mert mindig feljön,de te hogy látod ezt a cd kiadás vs lemezletöltés dolgot?Nézhetjük akár a Blind Myselfes anyagokat is…

 

Nos, a Billog oldaláról nézve nem sok értelme lett volna belevágni a lemezek gyártásába, kiadásába. Hiszen az elmúlt három és fél évben egyfajta stúdióprojektként funkcionált a zenekar, koncertek nélkül. A legfőbb cél, hogy minél több emberhez eljuttassuk a zenénket, amihez az ingyenes letöltés a legcélravezetőbb megoldás napjainkban. Általánosságban pedig annyit tudnék mondani, hogy ha jobban megnézed, egyre több zenekar dönt hasonlóképpen. Ennek persze több oka is lehet, de az igazat megvallva a mai világban, ahol bármit bárki letölthet, igencsak költséges (a legtöbb esetben pedig egyértelműen bukó) ügy kiadni x példányszámot, ha nem áll mögötted valami kiadó mogul, vagy nem vagy épp multimilliomos. Én azért nagyon szeretem az eredeti cd-ket, a kedvenceim meg is vannak a gyűjteményben, így aztán a Till Death Do Us Part-ból is készült 60 darab promóciós példány. A Blind Myself lemezek is körülbelül az általam fejtegetett okokból kifolyólag kerültek ingyenesen letölthetővé a honlapon, de ezzel kapcsolatban nyilván okosabb dolgokat tudna mondani Neked a Gergő. :)



Ketten vettétek fel Laczkó Tamással az egész anyagot. Ha lenne mondjuk egy Billog koncert, kik alkotnák azt?Persze, magyar viszonylatban:)

 

Bizony, Tamással ketten csináltuk a lemezt. Ő annak idején „csak” dobolt a zenekarban, de mivel elég jól pengeti a hathúrost is, ez volt a legkézenfekvőbb megoldás. Arról nem is beszélve, hogy egy rendkívül jól működő gépezetként funkcionál a kettősünk, ha a dalírásról van szó.

A koncertkérdés egy érdekes felvetés, főleg mivel az utóbbi pár évben nem fenyegetett ez a veszély, haha. Viszont pont abból kifolyólag, hogy jó néhány ember megfordult már az évek során a csapatban, illetve megannyi kitartó, ámde mégis eredménytelen tagkeresést követően azt kell mondanom, hogy a legnagyszerűbb az lenne, ha a zenekar eredeti felállásában léphetne újra a deszkákra. Azaz Laczkó Tamás / dob, Czeglédi Sándor / gitár, én pedig ugye basszusgitár/ének. Sanyi egyébként a Nasmith-ben tolja már jó ideje, csak a miheztartás végett.

 

És az álom csapat kikből állna?:)

 

Igazából ez egy olyan kérdés, aminek a gondolatával el lehet játszadozni, de valójában nekem nincsenek ilyen téren vágyálmaim. A lényeg, hogy emberileg és zeneileg is egy hullámhosszon legyen a csapat, mindenki egy irányba húzza azt a bizonyos szekeret. Fontos, hogy emberileg és zeneileg is jól kijöjjön egymással a brigád. Tehát én újfent a fent említett triót tudnám javasolni, de a valós esély ennek megvalósulására különböző okokból kifolyólag sem túl sok.

 

Azért említsük meg a vendégszereplőket is a lemezen. Hogy zajlott a közös munka velük?

 

Gajda Matyi (Fish!) és Mihály Gergő (Angerta) is régi barátaim, ebből kifolyólag pedig rendkívül jó hangulatban és gördülékenyen zajlott a közös felvétel. Mindketten a lemezt záró dalban, a Sequitur / Conclusion Finale című szerzeményben szerepelnek.

Az akusztikus gitárt Matyinál a nappaliban vettük fel. :) Egyszer összeültünk és elmutogattam, megbeszéltük, hogy mi lenne az elképzelés, aztán pikkpakk fel is vettük. Eredetileg volt még egy elég extrém török gitársáv is, ami nekem valójában nagyon tetszett, de aztán néhány hallgatás után úgy döntöttünk hogy teljesen feleslegesen viszi el kaotikus irányba a dalt már rögtön az elején... :)

Gergő szereplése is elég spontán módon zajlott az énekfelvételek első napján. A dallam már megvolt előzetesen, aztán rövid gyakorlást követően már mehetett is a rögzítés, illetve aztán még néhány üvöltés.

 

A végére pár szó a Blindről. Elég sűrű időszak előtt álltok, meg ugye most volt nem is olyan rég (mintha csak tegnap lett volna) a 15.éves koncert. Hogy éreztétek magatokat?

 

Bizony, jó sok buli vár ránk a nyáron, igazából nem is nagyon tudnék kiemelni csupán egyet, hogy melyiket várom/várjuk a legjobban. A fesztiválidőszakot nyitó PAFE igencsak magasra helyezte a lécet, reméljük hasonlóan magas színvonalú koncert lesz mindegyik a nyáron.

Mivel én a születésnapi buli idején még nem voltam tag, csak annyit tudok mondani, hogy nagyon jól éreztem magam, haha! :) De ahogy elnéztem a többieknek is nagy élmény volt a koncert. Az augusztus 27-én megrendezésre kerülő Fish! / Blind koncert is remélhetőleg hasonlóan nagy tömegeket fog megmozgatni a Dürer Kertben!

 

Köszi a válaszokat!

 

Én is köszönöm a lehetőséget, további minden jót! Találkoz(z)unk a fesztiválokon!



Csiga

 

 

Find us on Facebook