Most kezdhetném a zenekar Istenítésével, hogy milyen elképesztően magas szinten művelik ők azt, amit zenének nevezünk, de nem teszem mivel ez mindenki számára nyilvánvaló, aki valaha is hallott dreamék munkásságának bármelyik korszakából egy csipetnyit is.  Akkor kezdtem el komolyabban érdeklődni a szóban forgó zenekar iránt, amikor már besokalltam az egyre sablonosabbá, monotonabbá, semmi újat fel nem hozóvá váló metal zenekarokból (és ebbe beleértek a legnagyobbaktól a legamatőrebbeket is). Ugyanis nem ismerek más zenekart semmilyen stílusban, akiknek a zenéje ennyire változatos, szinte soha meg nem unható lenne. Az „Images and words” DVD-jüket nézve (tátott szájjal bámulva) jött az ihlet, hogy írok e fantasztikus lemezükről.
Szép akusztikus témát penget felvezetőként Petrucci gitármágus és Portnoy is körbepüföli a dobokat mire „beindul” a dal. Egy szaggatott gitártéma után kapcsolódik be az ének is a hangszeresek tökéletes esszenciájának világába ahol egymást váltják az izgalmasabbnál izgalmasabb témák. Nagyon szeretem, amikor az ének együtt él a zenével. Így van ez a refrén előfutárdallamainál is, amikor James Labrie tudatja velünk, hogy: „This world is spinning around me,This world is spinning without me”
és akkor valójában úgy érezhetjük, hogy forog velünk a világ és mi is vele, ha kellőképp belemélyedünk a szövegekbe és a zenébe. Remekül példázza azt, hogy mennyire remekül rakják össze ezek az emberek a különbözőbbnél különbözőbb melódiákat, hogy abszolút megférnek ebben a dalban is a döngetős, bangelős dallamok is éppúgy, mint a progresszív cuccok. Közhely, de mindenképp meg kell említenem, hogy a 2. Another day egy ritka szép lírai szerzemény.

A változatosságot jól jellemzi a „Take the time”-ban fellelhető lazább, szinte már funkys részek keveredése a „tipikus” metál témákkal. A Sorrounded is egy tipikusan olyan szerzemény, ahol nagyon együtt lehet élni a zenével, köszönhetően ez az érzelem dús hangoknak.  Az elején azt hinné az ember, hogy valami szerelmes szám lesz belőle, de aztán kibontakozik egy lazább, vidámabb műsor. Minden kétséget kizáróan az 5. „Metropolis - Part I - "The Miracle And The Sleeper" című dal az album központi nótája és legerősebbje is egyben. Ennek a műnek a folytatásaként született meg az 1999-es „Metropolis Part II – Scenes from a memory” giga-mega-hiper-szuper Dream Theater mesterszerzemény. Itt sem szűkölködnek a tagok abban, hogy elárasszanak minket zenei harmóniákkal és csak ide-oda kapkodjuk a fejünket, amikor a jobbnál jobb témák váltogatják egymást 9 és fél percen keresztül. Etalon! Az utolsó „Learning to live”-be szépen bele van építve az előző „Wait for sleep” központi témája is, ami még érdekesebbé teszi az amúgy sem unalmas komplexitást. A levezetés talán kicsit egyszerűre sikeredett, de ez persze mit sem von le a zenekar érdemeiből.1992-ben ezzel az albummal robbant be a köztudatba Dream Theater és nem véletlenül.  Előttük nem akadt még senki, aki ilyen magas szinte művelte volna ezt a műfajt és az óta sem igazán. Aki pedig valamilyen érthetetlen oknál fogva még nem ismerné a progresszív metál (és szerintem úgy általában a metal) királyait annak igazán itt lenne az ideje kijavítani eme fogyatékosságát!:)
9/10 pont
9z