Paediatrictian interjú

Az alábbi interjú Lédeczi Zsolttak, a Paediatrictian zenekar énekesével készült. Az interjú rövidebb változata a Grind Generation 'zine, első számában jelent meg. Innen tudod letölteni, ha még nem tetted volna.

[GrindGeneration]- Hány évesen találkoztál először a goregrind stílussal, és hogyan? Egyből megfogott, vagy idő volt, amíg megemésztetted?

Először is üdv minden olvasónak! Kissé nehéz így visszaemlékezni, de nagyjából 14 éves körüli lehettem, nem sokkal előtte ismertem meg úgy általánosságban véve az extrémebb zenéket, a death, black metalt, szóval viszonylag rövid idő elég volt hozzá, hogy leássam magam az underground mélyére. Volt elég ismerősöm, akik nagyban segítettek új zenékhez hozzáférni, na meg kb akkoriban lendült fel az internetes zenemegosztás is, aminek ugyan kétes a megítélése mind a mai napig, de egy biztos, nagyban megkönnyítette a kezdő, vagy ismeretlenebb zenekarok felfedezését, főleg, hogy akkoriban még itthon nem igazán voltak kimondottan gore koncertek, meg bandák sem, inkább csak a hagyományos grind ment. Mai fejjel visszagondolva persze kissé megmosolyogtató belegondolni, mivel rengeteget szélesedett az idők során a zenei ízlésem, de akkoriban minél szélsőségesebb, gyorsabb, betegebb, ocsmányabb volt valami, annál jobban tetszett, így persze a gore felfedezése igazi megváltás volt:)

[GrindGeneration]- Mit könyveltek el mint legnagyobb siker a zenekar történetében?

Én személy szerint az elmúlt évet mindenképp a legsikeresebb, de legalábbis a legtermékenyebb évnek tartom a zenekar történetében. A hazai Terranis Productions-nek és az amerikai Sevared Records-nak köszönhetően végre megjelent a legelső nagylemezünk (Deformed Premature), szerepeltünk 2 spliten és több válogatáson is, valamint sikerült eljutnunk a kelet-európai grindcore fellegvárába, Csehországba is, ezeket mindenképp sikerként éltem meg. Azonban szeretném hinni, hogy még nagyobb dolgok elé is nézhetünk majd a jövőben, úgyhogy inkább előre tekintek, nem pedig hátra.


[GrindGeneration]- Világ szinten hogyan értékelnéd a grindcore helyzetét? Sokan látogatják a bulikat, ahol ti is felléptek? Mi a tendencia?

A grindcore rétegzene volt mindig is, és ez nem valószínű, hogy valaha változni fog, vagy egyáltalán változnia kéne. Ha valaki úgy áll neki, hogy ilyen zenével stadionokat tölthet meg, óriásit téved, a legtöbb banda kis, 2-300 fős klubokban játszik, de van ennek pozitívuma is bőven, sokkal közvetlenebb az egész, és ez sokat dob a hangulaton. Itthon sajnos az elmúlt pár évben elég nagy volt a pangás, bár az utóbbi időben mintha minimális fellendülést vennék észre, de messzemenő következtetéseket nem vonnék le ez alapján. Külföldön annyiból jobb a helyzet, hogy több nagyobb szabású, kimondottan a műfajra specializálódott megmozdulás, fesztivál van, ebből következően több az elkötelezett műfajfanatikus is, itthon én zömében kíváncsi embereket látok, semmint olyat, aki abszolút képben van, és ez a bulik intenzitásán is erősen látszik.

[GrindGeneration]- Mi a zenétek üzenete a rajongóitok felé, és ezt mennyire "kell" komolyan venni?

A zene maga az üzenet, és ezt mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, "kelleni" semmit sem kell. Írunk szövegeket, de ezek mindig is másodlagosak voltak a zenével szemben, főleg a dalszerzésben segít, hogy tudjuk mihez kötni az énektémákat. Én nem vagyok az a típusú ember, aki halálosan komolyan venné magát, a gore-ra mindig is, mint egyfajta jó értelemben vett suttyó, aljas partizenére tekintettem, és ezért is szeretem.


[GrindGeneration]- Kedvenc filmed horror/gore témában?

Húha, ez a kérdés jobban feküdne a dobosunknak, Balázsnak, ő a nagy horror fanatikus a bandában! Én leragadtam a klasszikusoknál, Romero, Fulci filmjeinél, az újabb produkciókat nem igazán követem figyelemmel. Nem mintha nem szeretném a műfajt, sőt, egyszerűen az a helyzet, hogy nem vagyok egy kimondott filmbuzi, sajnos ritkán akad fölös másfél-két órám, hogy megnézzek egy filmet.

[GrindGeneration]- Mire készültök, mint legközelebbi nagy dobás?

Jelenleg a második nagylemezünk felvételein dolgozunk, a dobok és a gitárok nagy része már rögzítésre került. A tervezett cím és a borítóterv is megvan már, de egyelőre többet nem szeretnék elárulni róla, amíg nincs valami kézzelfogható:) Ezen kívül úgy fest, az első lemezünk limitált példányszámban kazettán is megjelenik a közeljövőben.

[GrindGeneration]- Utolsó szó jogán?

Az egész zenekar nevében köszönöm a lehetőséget, és sok sikert kívánok a jövőben a 'zine-hoz! Az olvasóknak szintén köszönet, támogassátok továbbra is az undergroundot, járjatok koncertekre!

 

 

Find us on Facebook