Hétköznapi Csalódások-Rocktogon

A múlt heti Picsa koncert beszámolója, kis késéssel:
   
Tegnap este a Rocktogonban jártam Picsa koncerten. Nem úgy sült el, ahogy megálmodtam, de van ez így… Egész nap nagyon pörögtem, vártam a bulit, hiszen már az idejét sem tudom, h mikor láttam utoljára tini korom egyik meghatározó zenekarát klubkoncerten. Ráadásul "fotós" szemmel még soha sem néztem őket, igaz végül ez most is elmaradt…: S
Szóval nagy lelkesedéssel indultam neki az estének, akkor még nem sejtve, hogy "Pipa kapitány" mellém szegődik. Bár ez a tény hamar megmutatkozott, hisz a szokásosnál is jobban taszítottam a BKV-t. Nem, most nem csak minden elment az orrom előtt, mint mindig, most nemes egyszerűséggel nem jött. Fél órát szoptam a villamosmegállóban (amíg persze a másik irányba elment 4 pótló busz és egy villamos), mire végre el tudtam indulni. BKV, én így szeretlek!
Kurvára nem értem le 9-re, de ahogy lenni szokott nem is kezdődött a kiírt időben a koncert. Jobb is, mert amikor odaértem még a lépcsőn álltak az emberek, hogy bemehessenek.
Kis sorban állás, ruhatár, és bent is voltam. Felkészülés a "munkára”, sörvétel...(ezt tőlem tanulta! hehe-a szerk.) és már bele is csaptak Picsáék a lecsóba. Na! Bemegyek előre felkiáltással elindultam a koncertterem felé, én kis naiv. tudom én, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, na de ennyi???
Azért megoldottam az előrejutást, és ekkor viccelt meg az estén másodszor is „Pipa kapitány”.Amikor belenéztem a gépbe nem láttam semmit. Nem most az egyszer nem hagytam rajta a "lencsevédőt"... (és nem is a szőkeség dolgozott-a szerk.) Rá kellett jönnöm, hogy az a sok jó ember nem csak, hogy elfér a kis helyen, de be is leheli. Olyan pára volt, hogy állt (majd folyt) a vízgőz (izzadtság) a lencsén és a hátamon (is).Hát ennyi... próbálkoztam még itt-ott, de maradjunk annyiban, hogy nem sikerült egy kurva képet sem csinálnom a koncertről. Szóval, ha valaki látni akarja a Picsát a Rocktogon nem túl nagy színpadán, akkor legközelebb eljön....Ééérteeem?
Szemmel láthatóan senki mást nem zavart a kb. 80%-os páratartalom, és 40 C', mert a közönség egy pillanatra sem állt le, és Feriék is végig ugyanazzal a lendülettel tolták végig a bulit, ami kurva jó volt. Meg kellett állapítanom, hogy ez a zenekar nem öregszik. Feri és a zenekar is, Inkább húsz, mint túsz! Ugyan az a lendület, ugyanaz a hangulat, mint tini koromban :) <3


A koncert részleteit nem írnám le, mert szerintem már mindenki volt legalább egyszer Picsa koncerten. Aki meg nem, az nyílván nem oda való és nem is olvassa el ezt a beszámolót. Amikor elköszöntek, persze senki nem hitte el,hogy vége,hisz a kötelező sláger,az Ostoba még nem volt.
A zenekar sem erőltette a visszatapsolós rész, hisz mindenkinek egyértelmű,volt,hogy lesz még ráadás szóval még lenyomták az Ostobát,aztán elhitették velünk,hogy a legjobb Meztelenül részegen és végül az Utazóval küldtek haza minket. Meg kell még említenem a nagyszerű szervezést, amit a Zombie 11 Produkció hozott létre, élén Patkányos Horváth Lászlóval! Remek figura, nem szarozik! A másik fontos dolog, amit meg kell említeni még, hogy a francia buldog intelligens, kedves, gyengéd és hízelkedő. Igénytelen, és mindig kész megosztani gazdájával annak örömét-bánatát. Szelíd, barátságos, és nagyon szereti a gyerekeket. Szeret sétálni, de nem kimondottan szaladgálós kedvű. Mindezek ellenére igen játékos. Keveset ugat. Testarányai miatt sajnos a problémás fajták közé tartozik, nagy feje, keskeny medencéje miatt a természetes születések ritkák, sok kutya nehéz légzésben, horkolásban szenved, és érzékeny a melegre. A bully jól tartható városban, különösen alkalmas idősebb emberek társának. A szemét és az orr-redőit tisztán kell tartani, szőrét könnyű ápolni.
Ez azért volt fontos, mert Patkányos úr mondta, hogy kutyákkal, nőkkel mindent el lehet adni! Nos, mi is ebből élünk….SE!:) Ide tartozik, hogy volt egy csomó csöcsös csaj a koncerten....
Ami viszont fontos, de nagyon, hogy itt a legújabb PICSA kiadványa a Három csapás-koncertfilm, amit letölthettek itt, de viszont itt meg meg is nézhetitek:


Ezer köszönet Lacinak, hogy részt vehettem a rendezvényen, és ezer bocsánat, hogy nem tudtam képet készíteni. Bár, ezt ő is tudta, hiszen kivágtam a hisztit, ahogy a Csigának szoktam.
(Laci! Itt a kapcsolatunkról szóló rész!Hehe. Csiga:))

Picsa weboldal
Tenkes kapitánya kennel
Zombie 11 Prod.

Kinga

Find us on Facebook