20 years of hardcore tour 2011
Jött a hír, hogy a 20 éves jubileumát ünneplő Pro-Pain ellátogat hozzánk is a 20 years of hardcore tour keretein belül. Kicsi félsz azért bennem volt, hiszen kétszer is be volt jelentve már a Pro-Pain koncert Magyarországra (mind a kettő Pécsre, a Rockmaratonra) és mindig el is maradt…. Legutóbb azt hiszem három éve jártak erre, akkor a Szigeten léptek fel (az, de jó is volt!). Megtört a jég, valami ok folytán nem mondták le, de erről majd később…..
Négy elő zenekar volt, amit mindig soknak tartok, főleg egy vasárnap estére. Szerencsére csúszás nem nagyon akadt, így a Room of the Mad Robots már nyomta is a talpalávalót hét óra környékén. Igen, tudjuk, korai kezdés = kevés közönség. Ez mindig így van, most is így alakult. Ők az a zenekar, akik számomra nem fértek bele az estébe. Semmi bajom a zenekarral, sőt, elég jól csinálják azt, amit. De ez egy hardcore buli (?) volt, kicsit kilógtak az est felhozatalából. Nem voltak egyedül….
Bunkó hardcore 25 percben, persze, hogy a Don Gatto lehet, mi más?! Az egyik legjobb koncertzenekar manapság, a semmiből jöttek elő (tegyük félre, hogy ki, hol zenélte előtte) és szerintem már elég jól cseng a nevük. Igazából kicsit félek a koncertjükre elmenni, köszönhető a néha stand-up comedybe átmenő frontembernek, Mr. Acélos Balázsnak. Mindenki megkapja a magáét két dal között, hehe…. Vagy beéget, vagy leolt, de mindenesetre mókás. Ez perverzió, hogy élvezem az ilyet? hehe…. Kaptunk végre új számokat is, nagyon várom már az új anyagot, ami ilyen lesz: „veszünk 40 forintért nyomtatható cédét meg csináltatunk hozzá 37,50-ért borítót, megírjuk, rányomtatjuk azt’ kész.”
Sajnos hamar vége lett, tudod, 25 perc… Az ő fellépésük volt az egyik legjobb az este folyamán…. Van még hátra 3 zenekar…
Most jött az est első külföldi zenekar, akik a Pro-Pain turné állandó vendégei. A büdös életben nem hallottam még róluk, innen is látszik, hogy nem vagyok „gótikamónika” :D.
A Soulline egy olyan zenekar, akik nagyon nem illettek bele az estébe, akárcsak a RoTmR. Darkos, sötét zene, egy hc partyn? Wtf?! Jól tolták ezt a zenét, az énekes hangja be is jött, csak nem ide valóak voltak… Eddig a Don Gatto viszi a pálmát! Minden koncert után kimentünk a teremből, sör-pisi kombó, ahogy lennie kell… Mire visszamentünk már tolta az Undivided! NA! Igen, nagybetűkkel, ez a zenekar kurva jó volt! Látszott rajtuk, hogy nem most kezdték, főleg Dante Scioscia énekesen látszódott, hogy nem 20 éves. De a koncerten, úgy tolta, mint aki 20 éves!
Old school thrash/punk/hardcore egyveleget kaptunk, a végén a Sex And Violence, Exploited klasszikus átdolgozásával (nagyon átdolgozása!). Többször is bemondták, hogy ingyen (!) cd van a merch részlegen, mi is beszereztünk egyet. Bár, ha nem ingyen osztogatták volna, akkor pedig megvettem volna. Nekem nagyon tetszettek! Remélem, látom még őket! Egyenlő a verseny, jelenleg az Undivided és Don Gatto az első helyezett az este alatt!
Szóval legutóbb 3-4 éve láttam a Pro-Paint még a Szigeten ( sajnos már nem emlékszem pontosan mikor…). Akkor emlékszem, nagyon meleg volt, és teltházas sátorba nyomták fényes nappal. Nagyon jó kis buli volt! Ahogy fent írtam, kétszer elmaradt már a magyarországi koncertjük, így félsz is bennem volt az este elejéig. Mikor megláttam Gary Meskil-t, tudtam, hogy baj nem lehet: D
Foul Taste Of Freedom, Death On The Dancefloor, Murder 101 hármas a kezdésnek, se a zenekar se a közönség nem szarozott. Felvette mindenki a „bokszkesztyűt” és beindultak!
Ezeket a dalokat végigfotóztam, így nagyon nem is figyeltem, tekintetem az embereken volt, nehogy telibe találják a gépet, mert akkor ott beszarok…. Na, nem az örömtől…. hehe.
Valahogy amúgy teljesen nem jött ez az egész Pro-Pain most. Tuti bennem van a hiba, mert mindenki másnak tetszett, de nekem nem jött be. Sőt, a vége felé már rendesen el is álmosodtam és kicsit unni kezdtem az egészet…. Amíg az elő zenekart, az Undividedet végig pörögtem és partyztam, az erőm alábbhagyott és itt már nem is tudtam elengedni magam…
Sajnos sokkal többet vártam a Pro-Paintól (lehet ez volt a baj), és az elő zenekarok sokall jobban átjöttek. Az estét a Don Gatto és az Undivided „nyerte”, nyílván nem verseny volt, hanem hangulat szempontjából…. Köszi, az Under the musicnak az estét!
Kapcsolódó cikkek:
Don Gatto interjú
Under the music interjú
Room of the mad robots képek
Don Gatto képek
Soulline képek
Undivided képek
Pro-Pain képek
Csiga








































