In Flames
Nem véletlen van In Flames tetoválás a lábamon, hiszen a kedvenceimről van szó. Így már a deles vonattal útnak indultunk Szabadszállásról, hiszen minden percét ki akartam élvezni ennek a kis kiruccanásnak, és Budapestnek.
Amikor odaértünk a Klub 202-höz kellemes csalódás ért a tömeg láttán. Nem gondoltam volna, hogy ennyien el fognak jönni mivel az In Flames egy eléggé régi, viszont nem olyan zenekar hogy még a csapból is ők folynak. Vendégük a szlovén Noctiferia zenekar volt. Az ő koncertjüket nem nagyon figyeltem, nekem valamiért nem jött be. Meghallgattam pár számot tőlük még a buli előtt, csak hogy tudjam miről lesz szó. Velük kapcsolatban az észrevételem volt, hogy nem tudták visszaadni élőben azt, amit lemezen. Ez lehet, hogy csak nekem tűnt fel, mert azért elég sokan megnézték őket, és jót is buliztak az emberek a szlovén death hordára.
Utánuk egy kis szünet, átszerelés, soundcheck és színpadon a számomra várva várt svéd göteborgi melodikus death metal banda, az In Flames. Már az első hangnál a hideg futkosott a hátamon. Bele is csapnak a húrok közé nem is akármelyik dallal, az idén megjelent Sound of a Playground Fading lemez címadó nótájával. Nem kell sokat mondanom róla. Björn Gelotte és Niklas Engelin (Niklas már korábban is segített az In Flamesben. Ő került Jesper Störmblad helyére miután ő kilépett a súlyos alkoholproblémái miatt.) gitárjai kísértetiesen úgy szóltak, mint lemezen. Következő két szám is az új lemezről szólt, mégpedig a Deliver Us, amihez klipet is készítettek, és a dallamosan induló All For Me.
Ezután a külön demós utat megjáró Trigger következett. Utána a Colony album címadó dala következett. Ezen a számon lehetett érezni, hogy nemcsak én, hanem a közönség is több klasszikust várt. Anders hangja mellett folyamatosan lehetett hallani, ahogy a több száz fős közönség folyamatosan énekli a szöveget. Amit még megemlítenék az a Come Clarity. Le a kalappal a közönség előtt, nagyon jól reagáltak erre a lassú számra. Egy kicsit hiányoltam a számomra ”sláger” számokat, de panaszra okunk nincs. Nem baj, mert még kaptunk egy Only For The Weak-et ami szerintem az este csúcspontja volt nemcsak nekem, nemcsak a közönségnek de még a zenekarnak is. A szám előtt Anders felhívott egy lányt a színpadra hogy videózza a színpadról a közönséget és a zenekart. Egy kicsit nehézkesen, de sikerült megérteni a lánynak, hogy mit szeretne Anders. Ez egy nagyon ütős setlist volt. Összességében hatalmas bulit toltak a képünkbe Andersék. Az új gitáros Niklas egy iszonyat jó zenész, de szerintem nem illett oda többiek mellé, nekem valamiért hiányzott az összképből Jesper. Ettől függetlenül sokkal többet kaptam, mint amit vártam. Életem eddigi legjobb bulija volt! Köszönjük Skalar!
Az In Flames setlist:
• Sounds of a Playground Fading
• Deliver Us
• All For Me
• Trigger
• Alias
• Colony
• Swim
• The Hive
• The Quiet Place
• Where the Dead Ships Dwell
• Fear Is The Weakness
• Come Clarity
• Insipid 2000
• Only for the Weak
• Delight and Angers
• Cloud Connected
• The Mirror's Truth
• Take This Life
Balogh Dávid








































