A 2011-es évben már sok új album látott napvilágot, így az ősz első harmadában a Blink 182 nevű formációt kedvelők is bátran dörzsölgethetik a tenyerüket, hiszen szeptember 27-én került kiadásra az együttes Neighborhoods című lemeze. Az utóbbi pár évben nem sokat hallhattunk a Blink 182-ről, felmerültek olyan pletykák, hogy az együttes feloszlik. (2005-ben kiadtak egy Best of albumot is.) Ennek alapja talán az is volt, hogy a fiúk olyan együtteseket hoztak létre/erősítettek, mint az Angels & Airwaves, a +44 vagy a Box Car Racer. A felsorolt együttesek léte talán valamennyire kárpótolta a világ „blinktelenségét”, de nagy szerencsénkre Tom, Mark és Travis újra a Blink 182 tagjaiként ült be a stúdióba. A legutóbbi, 2003-as megjelenésű Blink 182 címet viselő albumuk már nekem „komolyabb” műnek számít. Már akkor sem éreztem azt a fajta könnyed, szemtelen punkos vonalat, amit mondjuk a világhírt hozó All the small things című számukban hallhattunk. Tény, hogy azóta ők is idősebbek lettek. Azt hogy komolyabbak-e sajnos nem tudom, kíváncsi lennék, hogy vajon mostanság is olyan koncerteket nyomnak-e le, mint ahogy azt a The Mark, Tom and Travis Show című koncertalbumukon hallhatunk (folytonos egymás szivatása, káromkodás, böfögés, baromkodás). :)

A lemezen 14 szám szerepel, erre azt hiszem nem lehet panasz, mégha némelyik hosszúsága el sem éri a 3 percet. Megpróbálok nem nagyon elfogult lenni az íráskor, bár ez nehéz lesz, mert Tom az egyik nagy „szerelmem” (a többi 54.635 zenész mellett), és nekem az A&A-ban folytatott munkássága nagyon bejön. A Neighborhoods hallgatása közben is sokszor úgy éreztem, mintha ettől a formációtól hallgatnák egy új albumot. Ez talán legjobban nekem Tom énektémáiban jön át. Egyértelműen sokat fejlődött az éneke az Enema of the state óta, ami csak a javára írható. Persze a régi rajongók lehet, hogy jól megköpködik, de hát ez van. Nem lehet mindenki igényét kielégíteni. Az enyémet viszont Tom általában jól kielégíti, jobban is kielégíthetné, de ez már más téma. :D Az említett érettebb énektémák rögtön megjelennek a lemez első dalában a Ghost on the dance floor-ban. Ha az embernek e szám hallatán köpködni támadna kedve, még nem kell kidobni a lemezt az ablakon, inkább érdemes hátradőlni és tovább hallgatni az albumot. Főleg azért mert a második szám a Natives introjában már egyértelműen visszatér a punkos vonal, és a szám végéig meg is marad. Tom is teljesen máshogy énekel, és Mark-ot is hallhatjuk benne. Ha jól emlékszem, valamikor júliusban lehetett meghallgatni az együttes hivatalos honlapján az Up all night című számot. A számhoz készült klipet nyár végétől lehetett megtekinteni a youtube-on. Előzetesnek nekem nagyon bejött, tudni lehetett, hogy mire számíthatunk majd, amikor kezünkbe kerül a lemez. A dal hallgatásakor ismét rámtört, hogy A&A-t hallgatok, de például Tom gitárjátéka felébreszt ebből a gondolatmenetből. Az After midnight viszont visszazökkent. :)

A dal akár szólhatna a Blink 182 című albumukról is. A Snake charmer csak erősíti bennem azt, hogy képes vagyok befogadni ezt az albumot. A Heart’s all gone számhoz tartozik egy intro (vagy ahogy a lemezen írják, Interlude – közjáték – ), és egy Natives-hez hasonló zeneileg ismét punkosabb dalt hallhatunk, Mark énekével. A Wishing well hallatán akár fel is pattanhat az ember, ellötyöghet, és énekelheti Tommal együtt, hogy tadadatta-tadadada. Fülbemászó, könnyed dallamok, és egy kis vérpezsdítés sohasem árt. A Kaleidoscope című dalban ismét szerepet kap Tom és Mark is énekileg. Az ezt követő This is home számomra egy újabb üdítő dal a Wishing well után. Kellemesen pörgős, szintén fülbemászó dallamokkal. A következő szám, elég érdekes címet visel, MH 04.18.2011, egyébként követi az ugrabugrálós vonalat. Koncertszámnak ideális, nemtudom hogy szerepel-e a fiúk setlistjén, de én szívesen hallanám élőben is tőlük. Mark énekel végig benne, csak hogy ne legyen elnyomva szegény. :) Love is dangerous („Szerelem/szeretni veszélyes”), tudhatjuk meg a következő számból. És mennyire igazuk van, de ezt meglehetősen tetszetős körülmények (értsd: jó a dal) közt prezentálják. (Éljenek a szerelmi bánatban fuldoklók! :P) A lemez utolsó előtti trackje a Fighting the gravity, amely elején ha nem hallom a basszusgitárt, akkor meg nem mondom, hogy egy Blink 182 számról van szó. Mark énekében hallhatunk egy kis torzító effektet. Kicsit kakukktojás a dal, elvontnak mondanám, de ennek ellenére hallgatható, kellemes levezetés előtti levezetés. A lemez utolsó dalában, az Even if she falls-ban is megmarad egy kicsit az az előbb említett torzítás Tom énekében.  Egyébként egy kellemes zárószám.

Összességében én nagyon elégedett vagyok az új albummal. Ugyanazt az érett, komoly munkát hallhatjuk viszont, mint 2003-ban. Úgy látszik az amerikai punkcsapatok is felnőnek egyszer (legjobb példa erre a Green Day American idiot albuma). Valószínűleg már sosem kapjuk vissza azt a Blink 182-t, akik idétlenül, pucéran rohangáltak a klipjeikben. Én ezt bánom is, meg nem is, mert én sem vagyok már 16 éves, ugyanakkor így, 18 évesen (:D)/plusz egy kicsi-a szerk. hehe/ néha még kell egy kis idétlenség. De úgy érzem, hogy a tág látókörű rajongóknak nem fog csalódást okozni az album. Egy esélyt mindenképp megérdemel. Jó hallgatást hozzá!

Orsi