Another Way VS. Yellow Spots
A hazai underground két jeles képviselő zenekarát faggattam ki a jelenlegi és a jövő idei tervekeről,valamint,hogy mennyire ismerik a másik bandát és tevékenységeit. A választ nem más mint Aberrált atya a Yellow Spots belezős Rakkendroll banda frontembere és Bandi a fastcore-ban utazó Another Way dobosa nyújtja.
Mindkettő zenekar körül eléggé nagy most a hullám,gondolok itt új AW lemezre és YS születésnapi party-ra. Kérlek röviden mondjatok pár szót ezekről a dolgokról! Hogy sikerült a születésnap? Milyen volt a fogadtatása a lemeznek?
Aberrált: - Ha röviden fel kéne vázolnom, milyen volt a buli, kapásból megemlíteném, hogy nagybőgősünk, Szifon rögtön az elején megkérdezte, most melyik zenekarával játszik. Aztán felkerült két üveg pálinka is a deszkákra, erre határozottan emlékszem. Hétköznap, éjfél után játszani, nem túl szerencsés dolog, de a visszajelzések jók.
Bandi: - Hát, nem tudom, hogy sikerült a YS születésnap, a mi lemezünk fogadtatása nagyon jó lett, el is ment belőle minden példány és pár százan (egészen pontosan a mai nappal bezárólag 356-an) le is töltötték, aminek szintén nagyon örülök. Én is nagyon elégedett vagyok vele, szövegileg és zeneileg is megvan benne az a szélsőség, amit bele akartunk rakni.
Aberrált említetted,hogy jóformán csak névről ismered az Another Way-t,így gondolom nem sok mindent tudsz mondani a Holtágak az ártérben új lemezről. Bandi, nálad ez, hogy megy, ismered a Yellow Spots lemezeket?
Bandi: - Én a Yellow Spots-ot jópárszor láttam már koncerten és ismerem az Ötfogásos vacsora lemezüket is, amin a legendás Oké Májkül van. Annak idején sokat is hallgattam, szerintem nagyon vicces és eredeti lemez. Konkrétan a Májkültől a mai napig U-ba hajlít a röhögés.
Nem gondolkoztatok még közös spliten? :-) Érdekes kiadvány lenne!
Aberrált:- Felőlem mehet, de Te fizeted a költségeket!
Bandi: - Sajnos mi a splitekkel elég rosszul állunk, a saját teljes kiadványokra nagyobb hangsúlyt helyezünk, de végülis, miért ne?
Koncertezések szempontjából mindkét banda eléggé a topon van. Milyen a közönség 2009-ben? Mennyire vevők az emberek erre a fajta zenére? Tény, hogy az AW agresszívabb zenét játszik, de azért a YS sem a könnyen emészthető zenekarok közé tartozik (dallamosnak dallamos,de akkor is).
Aberrált: - A profin összetákolt, de minden karakterességet nélkülöző klónzenekarok világában egy ilyen produkcióval előállni olyan, mint széllel szemben hugyozni. Ennek ellenére azt kell mondanom, széllel szemben hugyozni igen nemes és szórakoztató cselekedet, amit sokan értékelnek is. A többi csak faszvakarás.
Bandi: -Ez egy jó kérdés. Az a helyzet, hogy mi az AW-vel akkor is játszunk, ha a kutya nem kíváncsi ránk. Egyrészt mert imádunk zenélni, másrészt meg egyszerűen muszáj kijönnie ennek a zenének, nem is tudom ezt jól megfogalmazni... Az AW közönsége nyílván az extremitásunkból és a trendmentességünkből kifolyólag nem túl nagy, de aki minket hallgat,az általában mind-mind nagyon őszinte, földközeli és zeneszerető ember.
Hogy telt a nyár a zenekaronak?Legjobb és legrosszabb nyári koncert?
Aberrált: - Sütött a nap és melegünk volt, a Kisbalázst pedig a fél ország fesztiválközönsége végignyaldosta, valamint a fiatalok körében mostanában igen népszerű "bádiszörfben" is részesítették. Kisbalázs egyébként a szaxofonosunk gyermekkori mása, műanyagból készült. Az alumíniumgyárból loptuk, ahol próbálunk. Nálam a Hegyalja vitte a prímet, s csak a szépre emlékezem.
Bandi: - A legrosszabb nyári bulink talán a kapuvári AORA feszt volt, ahol legutóljára játszottunk hajnal 4 felé és ki sem fizették az útiköltségünket, és bár soha nem szoktam emiatt rinyálni, ez egy az otthonunktól 500 km-re lévő koncert esetében elég para. Nekem a két legjobb nyári buli a székesfehérvári Pucok-beli brutális pusztítás volt az amerikai Ramming Speeddel, illetve a felejthetetlen nyíregyházi Járókelők feszt.
Mindketten nagy horror rajongók vagytok.Mióta tart nálatok ez az őrület?Mi volt az utolsó film amit megvásároltatok vagy megnéztetek?
Aberrált: - Mint sokaknak, nekem is a "narrátoros" VHS-korszakban kezdődött olyan hat éves koromban. Úgy érzem, nem lennék ma ilyen derék ember, ha nem tekintettem volna meg minden hétvégén a Nightmare on Elm Street második részét, vagy az Evil Dead-et (amit fantáziadúsan "Erdő szellemének" fordítottak). Abba pedig belegondolni is rossz, mivé váltam volna, ha nem tekerem vissza egymás után rendszeresen legalább ötször a City of the Living Dead bélkihányós jelenetét. További kérdésedre válaszolva: legutóbb a Mother of Tears című Argento film és a Let The Right One In című svéd horror-dráma megvásárlására fordítottam összeget. Mindkettő közel áll érző szívemhez.
Bandi: - Igazából nálam egészen kicsi korom óta, amikor először láttam horrorokat a klasszikus alámondós VHS korszakból. 2002 óta próbálom gyűjteni is a filmeket, és aktívan fordítgattam is pár évig feliratos portálokra. A legutolsó horror, amit megnéztem, a norvég Dead Snow volt, ami egy jópofa horrorvígjáték náci zombikkal. Amúgy a kedvenceim Lucio Fulci remekművei és Joe D'Amato fertelmes munkássága, valamint és az amerikai Troma stúdió ép ésszel felfoghatatlan őrületei.
Lassan itt az év vége,hol lesztek láthatóak még ebben a kis időben?
Aberrált: December 11-én lépünk fel Budapesten a Tűzraktérben a Wormkids, a Fit Fat, és CowaBunga Go-Go! zenekarok társaságában.
Bandi:-December 5-én Tapolcán, December 18-án Budapesten, December 22-én Temesváron, persze nem kizárt, hogy becsúszik még valami.
Tervek 2010-re?
Aberrált:- Túléljük a H1N1 szövődményeit, bezáratjuk a Juventus Rádiót, aztán lemegyünk Sajóbábonyba és felpofozunk egy boltosnőt. Ennyi tuti.
Bandi:-Az év végén kiadni egy új Another Way lemezt, amit már javában írunk. Korai még róla bármit mondani, de ami eddig kész van belőle, azzal nagyon elégedett vagyok, mert egyszerre intenzív, kegyetlenül gyors és indulatos, de tele van sötét dallamokkal és váltásokkal is. És persze rengeteg koncertezni továbbra is, ha minden igaz, ismét tudunk menni turnézni jövőre.
Köszi a válaszokat!
Bandi: - Én köszönöm a megkeresést. Mindenkinek üdvözlet a Viharsarokból!
Csiga
Another Way
Yellow Spots








































