The Ministers, Neck Sprain

2009. október 16., Dunaújváros – Teminál
Péntek este a fent nevezett két zenekar közös turnéjának dunaújvárosi állomásán jártunk. A közös turné mellett van még közös vonás: mindkét zenekar 2009. elején esett túl egy-egy énekes váltáson. A The Ministers! a régi számok énektémáinak átírása után új videóklip, illetve nagylemez készítésével foglalkozik, míg a Neck Sprain hamarosan új lemezzel lepi meg a rajongókat.
A The Ministers! nevű formációt először láttam élőben, nem igazán tudtam, hogy mire számíthatok. Ahogy azonban a frontember megígérte, tényleg lezúzták a fejünket. A majdnem tele koncertterem előtt a samplerrel is operáló zenekar igazán erőteljes műsorral lépett fel, mindenkit megmozgattak. Számcímekkel ugyan nem szolgálhatok, de engem, illetve minket mindegyik szám lekötött, ment a zúzás a színpadon és a színpad előtt is. Kiemelném a dobtémákat, illetve a dobos teljesítményét, iszonyat jól küldte.
Az ezek után színpadra lépő Neck Sprain-t (vagy ahogy Apy mondta „Keksz-Sprain) nem kell senkinek sem bemutatni, én is kíváncsian vártam a koncertet, mert a legutóbbi alkalommal (Azfeszt), amikor láttam őket nagyon ott volt a buli! Apy (volt Kelly hits the blue sky, Remembering the steel(jelenleg is)) 2009 eleje óta erősíti a zenekart az énekesi poszton. Már a színpadralépés után közvetlenül a közönség tudtára adta, hogy sikerült a pohár fenekére nézni, ami igazából nem gátolta meg abban, hogy (majdnem) száz százalékosan helytálljon. A régi lemezes számok mellett (főleg a Heavyweight-ről) hallhattunk két újabb szerzeményt is, köztük azt, amelyhez új videóklipet is készített már a zenekar. Ment a zúzás ezerrel, és a közönségnek sem kellett több. Igaz Apy „kész volt mint a szar”, lenyomták a telt házas koncertet. Néha ugyan a dallamosabb részeknél érezhető volt némi bizonytalanság, de ennyi igazán belefért.

A koncerteken készült képeket már megtekinthetitek az oldalon, továbbá a myspace oldalra is kerültek fel új képek.

- Ibcsi -

Find us on Facebook