Tömény denevérszar a nyakunkban

Szegedi Ifjúsági Napok-utolsó nap

Három év elteltével ismét ellátogattam a szegedi SZIN fesztiválra. Habár a Guano Apes későbbre volt, ki írva, de majd’ egy órával előbb kezdtek. Utólag belegondolva ez nem is volt baj. Erről később.
Az utóbbi pár évben szinte semmit nem lehetett hallani  Sandra Nasic és csapatáról, de most egy rövid fesztiválos turnéval megörvendeztették a rajongókat. Ez hozzánk is eljutott.
Kíváncsian vártam, vajon hányan lesznek majd a koncerten. Gondoltam, hogy már el vannak felejtve, de ahogy néztem a tömeget nem így volt. A You can’t stop me-Money and Milk-Quietly hármassal kezdtek. A fotós árokból figyelve, eléggé beindultak a rajongók már az első szavakra-riffekre. Itt jegyezném meg, hogy ha egyszer az első 3 szám alatt lehet bent lenni, akkor miért küldenek ki a második szám kezdésénél? Valamint a „ne vakuzzá má’”-t lehetne értelmesebben is mondania a „kedves” biztonsági embereknek.

Nagyon erős és pörgős volt a koncert első fele, ami a közepére kicsit lelassult, majd a végére ismét pörgősebb dalokat játszottak. Látszódott rajtuk, hogy profik, semmi tökölés és bénázás (talán csak a basszeros szerencsétlen ugrása a dobszerkóra). Itt volt Stan, the biggest fan is. Aki az erősítőkről ugrott a tömegbe egy kis stagediving erejéig. Szerény véleményem szerint, nyílván csak a pénzért álltak össze és nem a zene szeretete miatt. De talán ők megtehetik. Nem unnak rájuk az emberek. Ez meglátszódott Szegeden is. Koppra körülbelül egy órát játszottak. Egynek jó volt, jól éreztem magam a többiekkel együtt.
Koncert végén, ahogy illik elkezdett szakadni az eső. Autóig futás (ami messze volt a fesztiváltól), szarrá ázás, másnap betegen kelés. Ennyi kell.
A setlist:
1.    You can’t stop me
2.    Money and Milk
3.    Quietly
4.    Open your eyes
5.    No speech
6.    Pretty in Scarlet
7.    Never born
8.    Hives song
9.    Scratch  the pitch
10.    Plastic mouth
11.    Underwear
12.    Break the line
13.    Sorry
14.    Dick
15.    Big in Japan
16.    All i wanna do(ráadás)
17.    Lords of the boards(ráadás)

Find us on Facebook