Jakab Zolit nem hiszem, hogy be kellene mutatni, annak, aki legalább egy kicsit is ebben az undergroundban él és mozog. Most egy pár dolgot megtudhattok Zoliról és a munkásságáról.

Mikor és hogyan ismerkedtél meg a rock and roll-al, és mikor csöppentél bele a hardcoreba?

"A ’90-es évek elején, talán általános hatodikban lehetett, hogy a Metallica, Guns’n’Roses kettős bevitt a rockzenébe, onnantól kezdve pedig egy óriási világ nyílt meg, elképesztő jó zenéket ismertem meg, amely egycsapásra elmeháborodottat csinált belőlem. Slayer, Megadeth, Suicidal Tendencies, S.O.D., Carcass, Pantera: ezek voltak még meghatározó zenekarok 12-13 évesen. A hazai hardcore színtérbe 1994-ben csöppentem bele mégpedig úgy, hogy egy osztálytársam bátyja, aki szintén metálos volt, bemutatott a Sedative Bang tagjainak. Azóta járok hardcore bulikba és jártam végig a szamárlétrát :-)"

Ha már itt tartunk, biztos sokan kérdezték már, de mit jelent neked a hardcore? Hogy látod ma ezt az egészet, 2010-ben?

"A legjobb talán erre a Bane-től az az idézet, hogy „I was a fifteen year old kid with nowhere to fit in, I just wanted to skate and listen to my Suicidal tape”. Suicidal kazim volt sok, a gördeszkázáshoz hülye voltam, bár próbálkoztam vele úgy 2-3 hétig, majd miután eltaknyoltam újra meg újra inkább fociztam a téren :-)

Jártam metal bulikba, de nekem onnan valami hiányzott. Amikor megismerkedtem a hardcore színtérrel, az első pillanatban úgy voltam vele, hogy megtaláltam a helyem, mintha mindig is ezt kerestem volna. A zene nyersebb, agresszívebb volt, valamint a nihil helyett lehetett szocializálódni értelmes emberek között. Ez az, ami megfogott leginkább. Hogy nem csak egy dühös szerencsétlen lúzer voltam, hanem utána lehetett olvasni/menni dolgoknak, egy olyan közösség tagja lehettem, amelyik értéket és értelmet képviselt. Mert bármennyire is szeretem a Slayert, a teszem azt a War Ensemble szövege tizedannyit nem adott, mint egy Trial, egy Catharsis vagy egy Refused lemez.

Hogy ma ezt hogyan látom? Ha minden hülyegyereknek tizedennyit jelentene, mint anno egy egész generációnak, a legjobb barátaimnak, akkor egy jobb világban élhetnénk. Azért, mert egy olyan közösségünk lehetne, ahova az ember jó érzéssel menekül. Mert kár lenne tagadni, mi ide menekültünk és el akartunk bújni a nagyvilág elől, hogy a saját világunkat alkossuk meg. Ezzel szemben ma mi történik? Semmi. Ruhákból mindenki jól el van eresztve, mindenki fogyaszt kétpofával, ha mi a ’90-es években vettünk egy-egy kislemezt, vagy egy pólót, akkor az már óriási dolog volt. Ha valakit hardcore zenekaros pólóban láttunk az utcán és nem ismertük, akkor tudtuk, hogy külföldi. Ha vettünk lemezeket, CD-ket, akkor órákig bújtuk a szövegkönyveket, fordítottuk, stb. Ma meg mindenki tudja a szöveget, mert bemagolják, de igazából valljuk meg, halvány lila fingjuk sincs arról, hogy miről szólnak azok az irgalmatlanul jól csengő szövegek. Ma mindenkinek ott van az internet, elérhető távolságban van bármi, sok az információ, nehéz feldolgozni, árad a dömping felénk. Tény, néha nehéz ezen átlátni, de azt sohasem bocsájtom meg senkinek, ha meg se próbálja."

Több zenekarban is megfordultál, de ami a mai napig (még) létezik a Bridge To Solace. De még is közel 10 év után feloszlik a zenekar. A miértjéről nem faggatnálak, hiszen anno a sajtóközleménybe leírtad a dolgokat. Röviden összebírnád foglalni azokat a pillanatokat/emlékeket ebből a majd’ 10 évből, ami mérföldkő volt a zenekar életében?

"Fogós kérdés, annyi szent :-) Nehéz kiemelni a legszebb emlékeket, de szerencsére van ebből bőven. Minden lemezfelvétel mérföldkő volt valahol, hiszen igyekeztünk természetes módon fejlődni és alig vártuk, hogy újabb és újabb lépéseket tehessünk előre.

Koncertekből szerencsére sok a jó emlék, az első igazán nagy bulink Lengyelországban volt, Krakkóban. Talán 2004-ben volt ez, de erre már nem merek megesküdni. A Caliban társaságában voltunk főzenekarok egy fesztiválon. Az volt az első alkalom, hogy Lengyelországban voltunk. Előtte egy nappal nyomtunk egy bemelegítő bulit, ami nagyon jól sikerült, egy foglaltházban, nagyon furcsa papírmasé-figurák társaságában :-) Másnap volt a krakkói buli, egy 7-800 fős teremben telt ház volt a fesztiválon. Miközben készülődtünk, megkérdeztem Patet, a Sunrise énekesét, hogy miért van tele a terem még átszerelésnél is, egyáltalán van-e ezeknek az embereknek fogalmuk arról, hogy mi kik vagyunk? Pat erre elmosolyodott és annyit mondott, hogy „mindjárt meglátod”. Kuti beszámolt négyet, elkezdtük a bulit és onnantól kezdve elszabadult a pokol. A méretes színpadon összeszorítva álltunk négyen, Kutit is csak a dobszerkó védte meg, akkora volt a nyomulás. Azt hittem telerakom a nadrágom akkora élmény volt, az elsőtől az utolsó szóig lenyomták az arcok az összes szöveget. Akkor volt az, hogy összenéztünk koncert után és egy kicsit kifújtuk magunkat: a Newborn feloszlása után nem tudtuk hogyan fognak reagálni az új bandára, emiatt nagy volt a teher, ráadásul össze kellett érnünk zeneileg és emberileg is, hiszen a BTS tagjai közül azelőtt csak Ádi és én turnéztam aktívan. A mai napig az egyik legkedvesebb koncertem.

Itthon is voltak jó élményeink szerencsére, ebből talán a legfontosabb a Dózer fesztiválos Kultiplex buli volt, ami olyan szinten vágott oda, hogy ott is majdnem elájultunk :-) Akkor volt a kényszerleállásunk több hónapig és az volt a nagy visszatérő koncert. Jobbat nem is kívánhattunk volna. 2006 és 2008 között szinte kivétel nélkül elképesztően jók voltak a budapesti koncertjeink. A közönségünk olyan szinten volt tökéletes, hogy örök életünkben hálásak lehetünk nekik.

A turnék közül a legkedvesebb két kör pedig az Undying, valamint a Raised Fist társaságában eltöltött turnék voltak. Az Undying-ot már ismertük régről, jó haverok voltunk és nagyszerű hónapot töltöttünk együtt, a Raised Fist tagjaival pedig szintén óriási barátság alakult ki. Szakmailag például a Twelve Tribes és a Raging Speedhorn kettőssel töltött turné annyira nem volt előrelépés, viszont a két zenekarral szintén elképesztően jó viszonyunk lett, nagyon jó visszagondolni ezekre, meg a sok szép élményre. Ez az ami miatt a legboldogabb lehetek azt hiszem, hogy sikerült szépen eltölteni ezt a közel 9 évet."

Lett volna egy búcsúturnétok is. A pécsi Rockmaratonos koncert volt, az, ahol utoljára felléptetek 2010-ben egy nem várt betegség miatt. Hogy van most Peti? Javult az állapota?

"Jelenleg otthon lábadozik, miután a kezelései véget értek. Korai még bármit erről mondani, de remélhetőleg minden rendben lesz, mi bizakodunk, Peti orvosai szerint a kezelések jól sikerültek. Már várjuk nagyon, hogy találkozzunk vele, hiszen az intenzív terápia és a lábadozása miatt nem láttuk egymást jópár hónapja, de hetente többször is beszélünk hosszasan telefonon és a kedve jó, sokat röhögünk. "

Evezzünk kicsit vidámabb vizekre. Nagyon sokan próbálnak meg koncerteket szervezni, kisebb- nagyobb sikerrel itthon. Ennek te is részese vagy, a Skalar Music-kal. Hogy hoztátok össze a Skalart? Bemutatnád, kik alkotják a csapatot?

"A Skalar Music korábban BPRNR Booking néven ment és Vörös Andrissal (Superbutt), valamint Soós Balázs barátommal csináljuk, ő korábban a Dawncore énekese volt. Remélem a Dawncore-t nem kell bemutatnom, az egyik legfontosabb magyar zenekar volt. Horváth Máté dolgozik még velünk, ő a mindenesünk, évek óta nagyon jó barátom és nála kevesebb ember van, akiben vakon megbíznék. A mindennapi teendők nagy részét ő végzi el. A Skalar Music Hungary egy leágazása az osztrák Skalar Musicnak, komoly partnerekkel van dolgunk és szerencsére úgy érzem jó úton haladunk. Sok energiát és pénzt fektettünk az elmúlt években a koncertszervezésbe, remélem a fejlődésünk töretlen marad."

Melyik eddigi bandára vagy/vagytok a legbüszkébbek, hogy sikerült őket elhozni Magyarországra?

"Sok ilyen van, egy rakat gyerekkori kedvencet el tudtunk hozni, talán ezekre vagyok érzelmi szinten a legbüszkébb, főleg a Trial 2005-ös újjáalakuló koncertjére! A minap nézegettem régi videókat a Youtube-on, remek koncerteket csináltunk. Bad Religion, Mastodon, Boy Sets Fire, Cro-Mags, Sick Of It All, Madball, In Flames, Sepultura, Bane stb. Elsőként hoztuk el a Pennywise-t, a NOFX-et. Szenzációs élmények voltak ezek."

Mit gondolsz arról, hogy egyre többen szerveznek koncerteket, fesztiválokat? Régen azért ez teljesen máshogy működött gondolom…

"Persze, régebben kevesebben voltunk. A koncertszervezés nagy buktató, hiszen sokan nem csinálnak mást, mint összeszorozzák a becsült létszámot a helyszíni jegyárral és ki is találták, hogy mekkora üzlet az egész. Ez korántsincs így azonban! Sok olyan DIY szervező van, akik becsületesek, igyekeznek a lehető legtöbbet megtenni a zenekarokért (For The Kids Shows, KA! Booking, Dzsukhell, Tukker Booking, hogy csak pár példát említsek), azonban tele van mind a hardcore, mind az underground színtér aljas szakbarbárokkal, akiknek ténykedése nagy mértékben árt a magyar zenei életnek. Példának legjobb felhozni a német Destiny Tourbookingot: más szervezők korábbi ténykedése miatt több éves kemény munkánk volt, hogy bízzanak bennünk és merjenek ide zenekarokat küldeni. Azt hiszi valaki, hogy a punk koncertek elmehetnek úgy, hogy szeletelt kenyérrel és parizerrel megetetik a zenekart és a kezükbe nyomnak párezer forintot. Ilyen nincs! Nem mondom, hogy máshol nem fordul elő, sőt nemrég a BTS-sel is előfordult Lengyelországban, hogy nem fizették ki rendesen az ígért összeget.

A másik óriási probléma a fesztiválszervezők köre. Míg vannak megbízható fesztiválosok, ott még több a szerencsevadász és akkor még nem is az olyan, gigantikus átverésekről beszélek, mint az idén nyári AlterEgo vagy – más stílusban ugye – az agárdi Part fesztivál. Idén előfordult pl., hogy bekértek a Skalar Musictól egy listát, hogy mely zenekaroknak dolgozunk. Utána az arc letagadtatta magát a telefonban, majd nagy nehezen kinyögte, hogy köszöni szépen, a listáról egy nevet talált, aki érdekes lehetne, ez a Caliban. Aztán jelezte, hogy sajnos mégsem megy az ügy, majd jövőre. Erre mit látnak szemeim, a Caliban játszik egy bizonyos magyar fesztiválon. Spórolt az ügynöki jutalékon (meg a zuhanyhíradók szerint sok magyar zenekar gázsiján is...), azaz egy relatíve bagatell összegért cserébe eladta a becsületét és a szavát. Aztán remek példa még a 2009-es zánkai Balaton Music Wave, ahol dühös zenekarok taposták egymás sarkát az első nap (!!!) a kifizetésnél, merthogy elfogyott a keret... Az a szomorú, hogy hosszú távon az ilyen kisstílű szélhámosok nem velem, mint koncertszervezővel/közvetítővel, illetve zenekari taggal/képviselővel csesznek ki, hanem az egész ország hírnevét teszik tönkre. Ergo elég egy-két rossz élmény és utána a zenehallgatók majd megint sóvároghatnak minőségi koncertek után..."

Köztudott, hogy focirajongó is vagy.  Madball-éknak hogy tetszett az Újpest-Haladás bajnoki?:-)

"Szerinted hogy tetszett nekik a világ legjobb csapatának a bajnokija? :-) Komolyra fordítva a szót: értékelték az élményt, külön meg is köszönték, hogy ilyen figyelmesek voltunk és tudtuk, hogy szeretik az európai labdarúgást és csináltunk nekik egyedülálló programot, mert egy turné néha tényleg nagyon unalmas tud lenni. Persze egyből Lilává avanzsálódtak. Zsolt barátom, aki az Újpest fotósa még sálakkal is meglepte őket, így a győzelmet már ezeket a sálakat lobogtatva ünnepelték :-) Szegény Soós Balázs barátom volt csak ki idegileg, mert elrángattuk a meccsre, ő pedig Fradista, de ne haragudjatok rá ezért :-)"

Milyen terveid vannak az év hátralévő részére, és 2011-re, akár zenekari, akár Skalar szinten?

"A Skalarral egyértelmű a dolog, szeretnénk még több minőségi koncertet hozni az országba és a lehető legjobb módon kiszolgálni a hallgatóközönséget. A Bridge To Solace búcsúkoncertre valamikor sor kerül majd. Ezek mellett hamarosan (talán gyorsabban is, mint gondolnátok) hallani fogtok az új zenei terveinkről, amiből már van bőven, de ez maradjon a jövő titka. Mintahogy szintén lesz még egy nagy bejelentés, amit nem akarok elkiabálni, mert a projekt kezdeti stádiumban van, de mindenki hallani fog róla! Annyit elárulhatok, hogy se nem koncert, se nem zenekarosdi, de valahol mégis egy kicsit mindkettő :-)"

Köszi szépen az interjút!

"Én köszönöm szépen a lehetőséget, BUÉK Nektek és minden kedves olvasónak!"

Csiga