Apollo – In The Deep

A budapesti Apollo zenekar [Csécsi Andor (Andrew) billentyűs hangszerek, sampler/laptop, ének; Csécsi Róbert (Robek) gitár, vokál; Hegyaljai-Boros Zoltán (Zoy) dob] még 1998-ban jött létre. A jelenlegi felállásban 2005 óta vannak jelen a hazai zenei életben. 2007-ben jelent meg első demójuk, Pulse címmel. A bemutatkozás utána zenekarnak lehetősége nyílt megmutatni magát a nagyközönségnek is.

Az Apollo zenéje izgalmas egyveleget képez az electro-rock, a trip-hop és az industrial stílusjegyeiből, ezáltal kialakítva a sajátos megszólalást.
Az In The Deep címet viselő EP 2009-ben jelent meg, és egyébként két új számmal (Burn me a Light; Wired) együtt meghallgatható a zenekar myspace oldalán (http://www.myspace.com/apollosite ).

A hét számot tartalmazó EP bordó-fekete borítót kapott, belső oldalán a zenekari tagok láthatóak. A lemez tartalmaz még fotókat és videót is. A produceri feladatokat pedig a lemez felvételei során a zenekar énekese, Andrew vállalta magára.

A lemez első meghallgatása után rengeteg hasonlóságot véltem felfedezni Nine Inch Nails zenéjével, nyilván nem véletlen, hiszen a zenekarra hatást gyakorolt zenekarok között szerepel csakúgy, mint a Massive Attack, vagy a Radiohead. A sampler és a billentyű nagy szerepet kap az Apollo zenéjében, ami nekem néhol picit túl sok, mindazonáltal ötletes és élőben is nagyon jól működik. Többszöri meghallgatás után valahogy néha erőtlennek tűnnek a dalok, nem szólalnak meg olyan elsöprő erővel, mint ahogyan azt várná a hallgató.

A nyitó Make erőteljes dobokkal nyit, majd a sampler és az ének kap meghatározó szerepet. A dalba épített furcsa zajok, futurisztikus hangulatot keltenek a hallgatóban. Mindemellett kicsit vontatottnak érzem a dalt. A második tétel a címadó In The Deep hallatán rögtön a Massive Attack Special cases című dala ugrott be, majd tovább hallgatva inkább a Nine Inch Nailre hajazó dolgokat véltem felfedezni benne. Ebben a számban a gitár és a billentyűk kapnak nagyobb szerepet. Az énektémát ebben is és az előző darabban is kicsit nyersnek találom, nem igazán kiforrott és a váltások kicsit döcögősre sikeredtek. Ettől függetlenül a címadó az egyik kedvencem a lemezről.

Az Anything kicsit nehézkesen beindulós szerzemény, amely később sem vágja az embert földhöz, de a refrén komoly-komorsága és az újfent futurisztikusnak ható betétek, valamint a dal végén a gitár és a sampler keltette zajok kombinációja által megragadó az egész. A vége egyébként kicsit elhúzott, talán elég lett volna egy-két körrel kevesebb is.

Itt érdemes is megjegyezni, hogy a lemez második fele egyértelműen erősebbre sikeredett. A sorban következő Silence furcsa zajos-dobos bevezetése és a hozzácsapódó billentyűtéma nagyon jól összeillenek. Az énektémába illesztett suttogós betétek pedig nagyon jól illenek az egészbe. Hozzáteszem nem a megszokott dalszerkezetet kapjuk itt, de a Silence nagyon dögösre sikeredett, ha lehet ezt a kifejezést használni.

A Never című nóta fájdalmas felismerése újfent komor és szomorú hangulatot sejtet. Zeneileg leginkább ebben a dalban érezhető az összhang. A melankolikus hangvételű Easy hallatán olyan érzelgős hangulata lesz az embernek, mely folytatódik a záró Fade Away címet viselő nótában is. Bár először mintha a Never folytatását kapnánk ebben a dalban, ez itt mégis inkább egy másik síkon mozog.

Az egész lemezen érzékelhető félelmetesnek és hidegnek ható és hangzó zenei megoldások itt is megmutatkoznak. A sampler és a billentyű apró csillogásoknak ható összjátéka pedig gyönyörű a dal végén.

Az biztos, hogy ennek a műfajnak ma Magyarországon kevés jeles képviselője akad. Az Apollo pedig egy olyan EP-t adott ki a kezéből, amely remélhetőleg megalapozta azt, hogy igenis oda kell figyelni rájuk.

Attól függetlenül, hogy nagyon tetszetős az, amit a zenekar csinál, ez még nem egy teljesen letisztult anyag a srácoktól. Néhol hiányolom a még egyénibb és még kiforrottabb dolgokat a zenéjükből.

Akik picit is érdeklődnek a műfaj iránt, azoknak mindenképpen ajánlott az Apollo hallgatása.

Repcsi