D-beat támadás a Zappában

D-beat támadás a Zappa Caféban, a Dzsukhell produkció jóvoltából.


Több okból érdekesnek tűnt számomra ez az esemény. Az egyik, hogy ezeket a bandákat még nem láttam élőben, a Human Errort kivéve. A másik pedig, hogy a helyen sem voltam még sohasem.
Kíváncsian indultam útnak péntek este. Azon filóztam, hogy mennyire fogok eltévedni, de nem sikerült, mert kb. belebotlik az ember a helybe.
Sajnos a Ninpulators elmaradt, pedig rájuk nagyon kíváncsi voltam és még nem volt szerencsém hozzájuk. Az tuti, hogy legközelebb, ha játszanak valahol itt Pesten, én ott leszek.
Az  est kezdését tehát a dark/d-beat Rivers Run Dry kapta meg. Őket is most láttam először, tetszett is a dolog, habár a koncert felét, a pultnál elbeszélgettem. Ami az elején feltűnt, hogy az ének halk volt (legalább is számomra), pedig kibaszott súlyos az egész! Sláger doktortól megtudtam, hogy elvileg jövőhéten letölthetőek lesznek a zenekar új számai a myspace oldalukról (www.myspace.com/riversrundrydbeat), szóval csekkoljátok majd ti is. Megéri!
A Piano Earthquake közben ismét megbizonyosodtam róla, hogy nem szeretem a screamo-t. Így csak pár dalt láttam az olasz srácoktól, majd felmentem és beszélgetéssel és sörözéssel csaptuk el az időt Errorékkal.
Egy héten belül kétszer láttam a Human-t, és ez a buli jobban adta, mint a Hajós. Ez a környezet való szerintem ennek a zenekarnak. Konkrétan az első dalnál már pogó, bukfenc, stagediving és káosz volt a közönség soraiban. Ahova néha Gábor is be-bejött ugrálni, együtt énekelni. Energiával teli show volt.
Az osztrák Boredom, számomra nem ígérkezett valami bíztatónak, de bele néztem a koncertjükbe, majd ugyanott kötöttem ki, ahol a Piano Earthquake alatt….
Mikor visszamentem a koncertterembe, még mindig játszottak, kaptam az alkalmon és disztróztam egy kicsit.
Az amcsi Holy Mountainról már megbizonyosodott a buli előtt a parkban, hogy jó arcok. Jöttek spanolni, a többiek megkínálták őket „punk fuel” nevezetű itallal. Ez annyit tesz, hogy boros kóla aka punk benzin:-).
Szóval ők voltak az utolsó zenekar az estén, nekem bejött a zenéjük. Képzelj el egy punkot, három hc arcot és egy nagyon nagy szakállú feka srácot, akik D-beat, crust zenét nyomnak. Na, ha ez megvan, rakd össze. Ők a The Holy Mountain. Mondjuk szerintem kicsit fáradtnak tűnt az egész, de azért tetszett. Egynek jó volt.
Fura volt ez a Zappa Café, annyira nem jött be a hely, de, ha mondjuk, nem lenne más hely, simán jó. Kint azért érdekes volt. Keveredett a nép rendesen, diszkós arcok, crustyk és punkok, meg az öltönyös emberek.
Persze az volt még a vicces, mikor kint beszélgettünk és szóltak, hogy valszeg boksz lesz, menjünk oda. Odamentünk, de kb. sírtunk a röhögéstől, amikor megláttuk, hogy ki(k), akarnak boxolni. Főleg, hogy azt hangoztatta, hogy már 17 éves! :D :D
De aztán, egymást kezdték lökdösni, akkor még jobban nevettünk. Szerencsétlen, hülyegyerekek.
Mindent összetéve jól éreztem magam nagyon, köszi Dzsukhelléknek a lehetőséget!
Képek hamarosan!

Csiga

 

Find us on Facebook